Lassan ennek az évnek is vége, nem is tudom, mit ne higgyek el, hogy 9 hónapja nem írtam ide, vagy hogy ez a 9 hónap ilyen sebességgel telt el. Nem is tudom, mit írhatnék az idei évről, történtek jó dolgok is, de azért összességében ez az év simán alulmúlja az elmúttnyócév' bármelyikét.
Nade kezdjük az elején, aztán szép sorban. Tavaly decemberben lefoglaltuk az idei nyaralást, ami egy majd' háromhetes amerikai út volt, sok-sok vidámpark meglátogatásával. Balázs persze nem tudott mit kezdeni a ténnyel, hogy majd egyszer, 7 hónap múlva elrepülünk, csak olyan május környékén kezdett izgulni, de akkor nagyon, egyre jobban.
Tavaly decemberben még gyorsan elmentem egy mammográfiára, ha már ki lett maxolva a biztosításom tavalyra, szuszakoljuk még bele ezt is. Meg amúgyis aktuális volt, a tavalyelőtti rémület után. Találtak pár apróságot, ami miatt januárban visszahívtak, aztán felmerült néhány újabb apróság, melyekre a válasz egyszerű: kétoldali masztektómia. Az ezután következő két hetet azzal töltöttem, hogy megsirattam és eltemettem a nagymamámat, aki 92 év után nem tudott egyszerűen elaludni és többé nem felébredni, valamiért úgy gondolta a sors, hogy jobb lenne neki egy agresszív melanóma tüdőáttétjeitől szenvedni hosszú hetekig.
Valamikor ebben az időben mondott fel Gábor a munkahelyén, amit a főnöke a lehető legrosszabbul fogadott, de ez nagyjából várható volt, nem véletlenül mondott fel szegény. Az exfőnök bosszúból egy huszárvágással meghiúsította a Gábor szülinapjára lefoglalt, május közepére tervezett hamburgi utat is. Bosszúból, mert semmilyen elfogadható indokot nem tudott felhozni.
A műtétem előtt 2 nappal este hívott anyukám, annyit bírtam kihámozni a sírógörcséből, hogy összeesett a tüdeje, a mentőt várja, nem engedik már haza, de én azért ne izguljak. Akkor és ott tudtam, hogy szuper hét áll előttünk. Egy szó mint száz, ő a következő pár napot egy kórházban töltötte, én egy másikban, aztán megjött a szövettanom, ami sajnos megnyugtatott afelől, hogy helyesen döntöttem (addig bennem motoszkált, hogy hülyeséget csináltam), amikor megfogadtam a doktorok tanácsát. Kb ebben az időben derült ki, hogy Balázsnak sokkal kevesebb szabadsága van, mint hittük, mert az iskola, az ígéretével ellentétben, a tavalyi tanév elején levont 7 nap szabadságot Balázs keretéből (mi jeleztük, hogy Balázs nem tud elsején kezdeni és nem vagyunk hajlandóak a szabadságát beáldozni, inkább dátumozzák át a szerződést, ők pedig ígéretet tettek, hogy találni fognak megoldást), ezért az idei tanév szabadságaiból is be kellett áldozni, hogy elmehessünk Amerikába. Közben a fogszabályzásra való készülődés jegyében szépen sorban kihúzták a bölcsességfogait, és persze hogy bátorítsam, én is beneveztem a buliba. Pedig dehogy kellett bátorítani, elképesztően hősiesen viselte. Nem úgy, mint az anyja! :-)
A 6 hetes kontrollom után, az amerikai utazásra való készülődés kellős közepén kaptam a hírt, hogy anyukám tüdeje újra összeesett, itt mostmár azért elkezdtek komolyabban vizsgálódni és ki is derült hamar, hogy valami nem odavaló növöget a tüdejében. Alig másfél hónap múlva már el is jutott az onkoteam elé, méghogy a magyar egészségügy nem villámgyors!
Ezalatt a másfél hónap alatt mi megjártuk Amerikát, ami Balázsnak felejthetetlen élményt jelentett, és természetesen mi is élveztük, de mivel számunkra nem az első alkalom volt, arra figyeltünk, hogy Balázs minél jobban élvezze. Engem közben, az amerikába utazás előtt kettő nappal megkért a munkahelyem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, vegyem át a munkát egy nyugdíjba készülő kollégától Amerikában, mert akit 10 hónap után nagynehezen találtak a helyére, az az utolsó percben visszamondta az állást (erre a pozícióra ácsingóztam már fél éve, de megmondták, hogy hacsak nem muszáj, nem akarnák Amerikán kívül meghirdetni). Így én végül kereken egy hónapot töltöttem kint, ebből 10 napot munkával, de cserébe megkaptam az álommunkát, sőt, a jövőben évente minimum kétszer két hetet New Yorkban KELL töltenem :-) Persze némileg beárnyékolta az örömömet, hogy a kint töltött egy hónap alatt semmi nem történt anyukám tüdejével, mert az orvosa elutazott szabadságra. Amikor visszajött, kényelmesen rendelt neki egy PET CT-t, ami megmutatta, hogy hol mindenhol vannak áttétes nyirokcsomói, és AKKOR végre beindult a gépezet.
Eközben valamikor, már nem tudom követni, mikor, nekem kihúzták az utolsó bölcsességfogamat, amit egy háromhetes pokoljárás követett gégéig való bevérzéssel és olyan, fogtól torokig érő fájdalommal, amit senkinek sem kívánok, de ezalatt a három hét alatt végül csak eljutottunk Gáborral Hamburgba, amit ugye májusra terveztünk, a műtétem előtt, de a főnöke akkor nem engedte el. Igaz, hogy így az 5 napból kettőt tanfolyamon kellett töltenem, de ezzel, és a brutális fogfájással együtt is nagyon élveztük az út minden percét. Vagyis majdnem mindet, mert az odaérkezésünk napján meg az ő anyukája került kórházba, de szerencsére a nagy ijedség ellenére semmi komolyat nem találtak nála.
Szeptemberben Balázs végre megkapta a fogszabályzóját, én pedig, tökéletes időzítéssel, októberben megszabadultam az enyémtől. Itt tartunk most, na jó, mi Gáborral közben októberben egy hétvégét Szardínián töltöttünk. Decemberben vár még rám mellesleg egy újabb műtét, anyukám pont addigra végez a kezelésekkel, úgyhogy karácsonyra pont mindenki szuperül lesz, aztán lezárjuk végre ezt az überfos évet.
